Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, valamint számos felsőoktatási intézmény – köztük a veszprémi Pannon Egyetem – összefogásával 27. alkalommal rendezték meg az OGÉT Nemzetközi Gépészeti Konferenciát 2019. április 25-28. között Nagyváradon.

A kétszáznál több szakember között az Alap Inspektor képviseletében dr. Kulcsár Tamás és Valler István vett részt a nívós rendezvényen.

A plenáris- és szekcióüléseknek a Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont, de a többnapos program során a résztvevők Nagyvárad környékének nevezetességeit is felkereshették.

A párhuzamosan futó 7 szekció közül a számítógépes tervezés, CAD témakörével foglalkozó szekció egyik ülésvezetője dr. Kulcsár Tamás volt. Az ülésen elhangzott Valler István előadásában egy prezentáció „Bázis rendszerek és a bázisolás jelentősége a nagy pontosságú 3D optikai felületszkennerek alkalmazásánál” címmel.

Az előadás alapjául szolgáló, azonos című tanulmány megjelent az OGÉT 2019 konferenciakötetében.

 

A publikáció megtekinthető itt:

OGÉT ’19 _dr_Kulcsár_Tamás_Valler_István_publikáció

 

 

OGÉT_címlap

 

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrShare on LinkedInEmail this to someonePin on PinterestShare on RedditShare on StumbleUponFlattr the authorBuffer this pageDigg this